A Sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására  jutott, hogy a sziget süllyed, ezért valamennyien előkészítették hajóikat  és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni...
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a  Szeretet mellett. A Szeretet megkérdezte: 
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval  közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség. - Itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a
hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet - mondta a Bánat, - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt.
Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni  az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt - mondta a Tudás.
- Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. - Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az idő érti meg, milyen fontos az életben a szeretet...

Újrakezdés

Elég trehány voltam az elmúlt durván egy hétben, hiszen egyszer sem voltam futni. Elhagytam magam rendesen, ez az igazság, viszont ez nem mehet így tovább.


Így hát újra elkezdem csinálni - mivel ma hétfő van, könnyű lesz beállni a hétköznapokon futás - szombat-vasárnap pihenés menetrendre.

Tegnap történt még egy érdekesség: megijesztettem egy kissrácot Lamb Of Goddal. :)

Ez volt az a dal

Death Magnetic

Pár hete újjáéledt az egyik zenekarom. Ennek Magnetica a neve, és Metallica-dalokat játszunk. Magyarul egy tribute-csapat vagyunk. Egy évig tetszhalott állapotban leledzettünk, most azonban találtunk egy énekes srácot, akivel elkezdtünk próbálni, és talán koncertezni is fogunk ismét...

A régi énekessel ezt tudtuk:

Na igen...

"Valaki megkérdezett egy idős házaspárt, hogy hogyan képesek 50 év után is elviselni egymást... Ezt válaszolták:
- Nos Uram, mi abban az időben nőttünk fel, amikor ha valami nem működött megjavították, és nem eldobták!"

Napi elmélkedés

Mindennek, ami történik, megvan az oka. Semmi sem történik véletlenül, minden meg van írva valahol egy kibaszott nagy és vastag könyvben. Minden egyes cselekmény, amit elkövetsz, minden, ami veled és az összes emberrel történik.

És minden, amit teszel, vezet valahová... Talán nem nyílegyenesen, de hogy végül odajutsz, ahová igazán akarsz, az biztos. Persze, nem tudhatod, mi van leírva abban a könyvben - előfordulhat, hogy rengeteg buktató szükséges ahhoz, hogy eljuss a célodhoz. De afelől, hogy ha igazán akarsz, mindenképpen odaérsz, nincs kétségem.

A buktatókat pedig ki lehet kerülni. Vagy lehet tenni ellene, ha már messziről látod. Nem muszáj áthajtani rajta, és pofára esni. Néha előfordul, hogy a buktatók olyan sűrűn helyezkednek el az úton, hogy nem tudsz mit csinálni, csak azt üvöltöd: "Miért?"

De ilyenkor sem szabad feladni! Felállsz a földről, letörlöd a vért az álladról, és mész tovább. Aztán ha újra elestél, ugyanúgy felkelsz, és mész tovább... Előre...

A cél felé...

Oda, ahová el akarsz érni...

És Ő ott lesz...

Házhozszállítás

Újabb valós pizzás anekdota - bár még jóval az én érkezésem történt, így én is csak hallomásból tudom, de meg kell osztanom, mert iszonyat nagyot üt!

Az önsanyargatás folytatódik

Na... Hogy valami érdemleges is kerüljön ide a(z amúgy totál jó) dalokon kívül, elárulom, hogy harmadik hete csinálom a korábban említett futkorászást, mégpedig a következőképpen:

1. Bemelegítés után két réteg szabadidőruhába burkolva elszaladok egy durván másfél kilométer távolságban elhelyezkedő játszótérre, és igyekszem mindezt egyenletes tempóban véghezvinni (gyk: nem állok meg sétálni...)

2. Ott a következő edzésprogramot végzem el:

• Tíz felülés
• Tíz fekvőtámasz 
• Tíz hasprés
• Tíz fekvőtámasz
• Tíz felülés

3. Mindezekkel végezve hazafutok.

Ezt az elmúlt két hét során heti négy napon át végeztem, e héttől állok át a heti öt tréningre, még mindig a formába hozás részeként. Viszont beillesztettem a gyakorlatok közé egy sorozat hasprést függőleges helyzetben lévő lábakkal ("személyi edzőm", Kompresszor felügyelő szerint más izmokat dolgoztat, mint a sima hasprés), valamint egy sorozat fekvőtámaszt összezárt karokkal (ez a Tűzoltó kollégám szerint dolgoztat más izmokat), és már eljutottam addig, hogy megállás nélkül tudom abszolválni az odafelé vezető szakaszt. Visszafelé már alkalmanként meg kell, de csak pár méterekre... Ha ez a komplett edzésprogram április végére akadás nélkül, folyamatosan megy heti ötször, akkor kezdődhet az igazi szenvedés a calisthenic-kel.

Ezenkívül történt még egy meghatározó dolog - ugye van a másik blogom, a zenés... Úgy kezdtem neki, hogy a saját gyermekem lesz, és csak az enyém, ehhez képest kevesebb mint egy hónap alatt társra akadtam. A fontos ember először csak vendégszerzőként írt egy lemezkritikát az új Leanderről, és mivel az nagyon jó lett, és folyamatosan dobta fel a nagyon is használható ötleteket, megkérdeztem, volna-e kedve társulni, és persze volt... :)
Persze nem ment egyszerűen, ugyanis az a párbeszéd, mely során megkérdezem tőle, hogy döntse el, mit akar, vendégszerző marad, vagy társszerző lesz, és erre azt a választ adja, hogy döntsem el én, vagy hatszor lejátszódott, mire az asztalra csaptam, és azt mondtam, hogy jó, akkor társszerző leszel, kész :) - szóval ez a párbeszéd annyiszor ismétlődött, hogy olybá tűnt, mintha tőlem akarta volna hallani, hogy szükségem van rá... Persze lehet hogy ez nagy marhaság, mégsem tudom kiverni a fejemből ezt a gondolatot...

estizene