Angelshine

Rájöttem, hogy szeretem az eget fotózni, ha valami szép látvány tárul a szemem elé. Nem kutatom ennek a pszichés hátterét, ezért inkább bejelenteném, hogy ma két, igen jó képet lőttem a felhőkön átkukucskáló napfényről. Ha érdekel, nézd meg, és talán az is világos lesz, miért adtam a bejegyzésnek ezt a címet - tényleg totálisan olyan volt számomra ez a jelenség...

The Invisible Man Project

Nakéremszépen... Megkezdődött az a folyamat, amiről sosem gondoltam, hogy valaha is elkezdeném megvalósítani... Ez a 2012-es év, úgy látszik, ebből a szempontból is különleges... Szóval feltolulhat a kérdés, hogy mi a faszom az a The Invisible Man Project... És jogosan... Alább kifejtem...

Élet, élet, futárélet...

Megszaporodtak a futáros sztorik az utóbbi időben, vagy csak egyszerűen le akarom írni ezeket, mert viccesek... Szerintem... So check it out!

Gardenparty - rosszul csinálod...

Néha nem vágok dolgokat, de komolyan...

Ott kezdődik, hogy elkészülsz egy kurva jó estére a haverjaiddal... Kerti party van tervbevéve, és hogy azon marhapörköltet főztök, és mindenki szétzabálja meg szétissza magát, jót röhögtök, marhultok, és de jó lesz... Hát a faszt...

Magnetica-koncert, 20120512, Zúzda Rockkert

Ez is megtörtént, bemutatkozhattunk az új felállással, azaz Balázzsal a mikrofonnál. Alant részletek is... Itt meg még egy kis kedvcsináló hozzá:

Gym

Így az első hét vége felé érdemes lenne egy mérleget vonni a tapasztalataimról, meg hasonlókról

Dobfestés

Az első értelmes, valamire való poszt megszületésére készülök, mely ugyanakkor erősen szakmai is lesz, szóval a dobosoktól kiemelt figyelmet kérek... Köszönöm...

"Elkancsulás", avagy hogyan kezdtem kondizni

Ha őszinte akarok lenni, ennyi erővel kaszálni is mehettem volna, mert ahhoz is kb annyit értek, mint a gyúráshoz... Ha nincs ott Kompresszor felügyelő, és Csarob, le se megyek... Két hete viszont hoztam egy elhatározást, miszerint konditerembe fogok járni, és a Kokszos Kancs lesz a "személyi edzőm", és mivel szombaton már letudtuk a koncertet (nyilván arról is lesz poszt), jöhet is az izomláz, essünk neki a dolgoknak!

A Sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására  jutott, hogy a sziget süllyed, ezért valamennyien előkészítették hajóikat  és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni...
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a  Szeretet mellett. A Szeretet megkérdezte: 
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval  közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség. - Itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a
hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet - mondta a Bánat, - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt.
Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni  az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt - mondta a Tudás.
- Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. - Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az idő érti meg, milyen fontos az életben a szeretet...

Újrakezdés

Elég trehány voltam az elmúlt durván egy hétben, hiszen egyszer sem voltam futni. Elhagytam magam rendesen, ez az igazság, viszont ez nem mehet így tovább.


Így hát újra elkezdem csinálni - mivel ma hétfő van, könnyű lesz beállni a hétköznapokon futás - szombat-vasárnap pihenés menetrendre.

Tegnap történt még egy érdekesség: megijesztettem egy kissrácot Lamb Of Goddal. :)

Ez volt az a dal

Death Magnetic

Pár hete újjáéledt az egyik zenekarom. Ennek Magnetica a neve, és Metallica-dalokat játszunk. Magyarul egy tribute-csapat vagyunk. Egy évig tetszhalott állapotban leledzettünk, most azonban találtunk egy énekes srácot, akivel elkezdtünk próbálni, és talán koncertezni is fogunk ismét...

A régi énekessel ezt tudtuk:

Na igen...

"Valaki megkérdezett egy idős házaspárt, hogy hogyan képesek 50 év után is elviselni egymást... Ezt válaszolták:
- Nos Uram, mi abban az időben nőttünk fel, amikor ha valami nem működött megjavították, és nem eldobták!"

Napi elmélkedés

Mindennek, ami történik, megvan az oka. Semmi sem történik véletlenül, minden meg van írva valahol egy kibaszott nagy és vastag könyvben. Minden egyes cselekmény, amit elkövetsz, minden, ami veled és az összes emberrel történik.

És minden, amit teszel, vezet valahová... Talán nem nyílegyenesen, de hogy végül odajutsz, ahová igazán akarsz, az biztos. Persze, nem tudhatod, mi van leírva abban a könyvben - előfordulhat, hogy rengeteg buktató szükséges ahhoz, hogy eljuss a célodhoz. De afelől, hogy ha igazán akarsz, mindenképpen odaérsz, nincs kétségem.

A buktatókat pedig ki lehet kerülni. Vagy lehet tenni ellene, ha már messziről látod. Nem muszáj áthajtani rajta, és pofára esni. Néha előfordul, hogy a buktatók olyan sűrűn helyezkednek el az úton, hogy nem tudsz mit csinálni, csak azt üvöltöd: "Miért?"

De ilyenkor sem szabad feladni! Felállsz a földről, letörlöd a vért az álladról, és mész tovább. Aztán ha újra elestél, ugyanúgy felkelsz, és mész tovább... Előre...

A cél felé...

Oda, ahová el akarsz érni...

És Ő ott lesz...

Házhozszállítás

Újabb valós pizzás anekdota - bár még jóval az én érkezésem történt, így én is csak hallomásból tudom, de meg kell osztanom, mert iszonyat nagyot üt!

Az önsanyargatás folytatódik

Na... Hogy valami érdemleges is kerüljön ide a(z amúgy totál jó) dalokon kívül, elárulom, hogy harmadik hete csinálom a korábban említett futkorászást, mégpedig a következőképpen:

1. Bemelegítés után két réteg szabadidőruhába burkolva elszaladok egy durván másfél kilométer távolságban elhelyezkedő játszótérre, és igyekszem mindezt egyenletes tempóban véghezvinni (gyk: nem állok meg sétálni...)

2. Ott a következő edzésprogramot végzem el:

• Tíz felülés
• Tíz fekvőtámasz 
• Tíz hasprés
• Tíz fekvőtámasz
• Tíz felülés

3. Mindezekkel végezve hazafutok.

Ezt az elmúlt két hét során heti négy napon át végeztem, e héttől állok át a heti öt tréningre, még mindig a formába hozás részeként. Viszont beillesztettem a gyakorlatok közé egy sorozat hasprést függőleges helyzetben lévő lábakkal ("személyi edzőm", Kompresszor felügyelő szerint más izmokat dolgoztat, mint a sima hasprés), valamint egy sorozat fekvőtámaszt összezárt karokkal (ez a Tűzoltó kollégám szerint dolgoztat más izmokat), és már eljutottam addig, hogy megállás nélkül tudom abszolválni az odafelé vezető szakaszt. Visszafelé már alkalmanként meg kell, de csak pár méterekre... Ha ez a komplett edzésprogram április végére akadás nélkül, folyamatosan megy heti ötször, akkor kezdődhet az igazi szenvedés a calisthenic-kel.

Ezenkívül történt még egy meghatározó dolog - ugye van a másik blogom, a zenés... Úgy kezdtem neki, hogy a saját gyermekem lesz, és csak az enyém, ehhez képest kevesebb mint egy hónap alatt társra akadtam. A fontos ember először csak vendégszerzőként írt egy lemezkritikát az új Leanderről, és mivel az nagyon jó lett, és folyamatosan dobta fel a nagyon is használható ötleteket, megkérdeztem, volna-e kedve társulni, és persze volt... :)
Persze nem ment egyszerűen, ugyanis az a párbeszéd, mely során megkérdezem tőle, hogy döntse el, mit akar, vendégszerző marad, vagy társszerző lesz, és erre azt a választ adja, hogy döntsem el én, vagy hatszor lejátszódott, mire az asztalra csaptam, és azt mondtam, hogy jó, akkor társszerző leszel, kész :) - szóval ez a párbeszéd annyiszor ismétlődött, hogy olybá tűnt, mintha tőlem akarta volna hallani, hogy szükségem van rá... Persze lehet hogy ez nagy marhaság, mégsem tudom kiverni a fejemből ezt a gondolatot...

estizene

My lifestyle determines my deathstyle

Újkori Metallica-idézet, és tökéletesen lefedi a mai napomat...

Ugyanis ma jutottam arra az elhatározásra, hogy el vagyok hízva... Azért azok számára, akik nem ismernének, álljon itt leírva, hogy 168 centiméter magas vagyok, és durván nyolcvan kiló. Ebben van egy kis sörpocak, de javarészt háj, a nem megfelelő táplálkozás és a testmozgás totális hiánya miatt. Na, ennek fogunk mától véget vetni...

Egyfajta vezeklésként is felfogható az egész, ugyanis tegnap a lelkébe gázoltam annak, akinek a legkevésbé sem akartam, és akit akarattal sosem lennék képes... Nem olvassa, mert nem ismeri ezt a blogot (ez az én döntésem), de kérem ezúton is, hogy bocsásson meg nekem!

Na szóval, e kis kitekintő után leírom, miféle új levegőt hoz a változás szele:

1. Napi legalább 2, de inkább 3 km futás, egyelőre, és lehetőleg reggelente - ha már úgyis fél nyolckor kelek, legalább ne a gép előtt dögöljek, hanem hasznosan töltsem el az időt...
2. Napi ötszöri étkezés, este hat óráig bezárólag. Egyelőre nem változtatok a táplálék összetételén (ergő azt fogom enni, amit eddig), de átalakítom a bevitel ütemezését - több alkalommal, alkalmanként jóval kisebb mennyiséget fogok a szervezetembe juttatni. Ez ellentmond a jelenlegi stratégiámnak, melynek mottója: zabáljuk magunkat degeszre napi 3-4x! Ezzel le kell számolni, mert már így is érzem, hogy kitágult a gyomrom, rengeteget kell ennem ahhoz, hogy jóllakjak... Ha ez az egyszerűsített módszer nem válik be, és nem kezdek el apadni lefelé, akkor a elkezdem a Paleo-diétát.
3. A Fegyencedzés könyv elolvasásának befejezése, az olvasottak ismeretében a fentiek esetleges átalakítása, edzésterv felállítása, és amint lehetséges, a tradicionális calisthenic edzés megkezdése a reggeli futással egybekötve.
4. A cigarettát harmadik napja leraktam... Ebben nagy része van A fontos embernek, akivel együtt szokunk le a cigiről, és akinek részéről inkább idézőjeles a leszokás, ugyanis két slukk cigit szívott eddig életében - részemről viszont a legkevésbé sem idézőjeles, hiszen a neki adott szavamat sosem szegném meg, és ha neki megígértem, hogy nem gyújtok rá többé, akkor így is lesz! "Együtt" tényleg könnyebb egyébként, meg se fordul a fejemben, hogy cigit kéne venni, és rá kéne gyújtani.

Na, erről ennyit egyelőre, majd jelentkezem változásokkal, és/vagy kiegészítésekkel. :)

Ja, és természetesen álljon itt a Metallicától a Frantic, ha már abból idéztem :D

Sündőrsztori

Régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, hisz pénteken történt az eset, de semmiképpen sem lehet kihagyni, annyira ultimate :)

Naszóval, aznap egésznapoztam, de a cimboráim már korábban lementek szűrni arra a helyre, ahova járni szoktunk... Ez egy szabadtéri placc, mi csak rendelőnek hívjuk. Jóval tíz után végeztem, ráadásul az utolsó címem vidéken volt, így csak tíz ötven körül értem a helyre, holt fáradt is voltam, így hát úgy voltam vele, vigye haza a kocsit a faszom, majd otthagyom a rendelőnél, és gyalog megyek haza, másnap reggel meg érte (merthogy másnap is dolgoztam az észkombájn agyammal...)

Épp kezdett a hangulat jó lenni, én a bekevert durván másfél liter vadászom felénél tartottam épp, amikor is úgy gondoltuk (illetve én, minthogy én vagyok az egyetlen metalos a társaságban), hogy jó kis zenével kéne feldobni a már amúgy is jó hangulatot... Így előkerült az új Adrenaline Mob album, persze már torzításig felcsavarva... Az Undaunted refrénjét először csak üvöltöttem Pajesz cimborám arcába, aztán már ő ütött engem, aztán a második verze elején már kibaszottul pogóztunk röhögve, csak úgy a régi szép idők emlékére...

És ebben a szituációban gördült be egy sünrendőrautó... Namost tudni kell a teljes képhez, hogy minket megbasztak már ősszel ott, ugyanúgy közterületen való ivásért, mint most... Általában amúgy szoktuk nézni, jönnek-e vagy nem, és ha igen, sünrendőr-e vagy sem, de most a nagy pogózásban elfeledkeztünk erről... Így hát az őrizetlenül hagyott faluba belovagolt két seriff egy lovon, és vitte amit látott... Jelesül a személyi igazolványokat... Az össznépi fingatás főszereplői: Pajesz, Lajhár, Robogó (ő duplázott, ősszel is égett...), Szaró, Lajhárné (megúszta, mert Lajhárral egy sörből ittak, ami a razzia kezdetekor épp nem nála volt), Ági (késve érkezett, már tapiztak minket, mire befutott) és jómagam...

Ott kezdődött, hogy rám szóltak, hogy kapcsoljam ki a zenét, amit persze ellenkezés nélkül megtettem, de közben fingom sincsen, miért, azt találtam mondani, hogy a kocsit majd úgyis itthagyom, nem azzal megyek el... Dr. Agybannagy...

Aztán átadtuk a személyiket, Pajesz cimborám már a vodkanarancstól annyira készen volt, hogy akadozott a nyelve, miközben próbálta mentegetni magát. A sünrendőrök amúgy egy fiú /egy lány felállásban léptek színpadra, a hímsüni rendőrbácsi ugyanaz volt, aki az ősszel megvágta a társaságot, a nőstény rendőrnő pedig eléggé sunázhatónak is tűnt, de olyan savanyú volt, mint ha citromba harapott volna... Ha az életben is ilyen fapicsa, akkor a szépsége ellenére részvétem annak, aki töcsköli... :)

Namost ugye Pajesz a vegyespáros felállás ellenére csupán kétszer biztosurazta le a csajt, illetve, hogy pontos legyek, a kérdésében a "biztos úrék" kifejezést használta, amit a sünsuna rendőrnő nem értékelt kellőképpen, és ezen az sem segített, hogy a második "biztosúrék" után Pajesz engesztelően meg akarta simogatni a vállát... Itt már a helyzet komolysága ellenére többen vonaglottunk a csukott szájjal röhögéstől, én elvonultam cigizni, mert addig se kell arrafelé mentem (utálják a füstöt, majdnem lelőttek, mikor az öngyújtóért nyúltam...)

Na, végül következett a személyik visszaadása, és azt mondta nekem a hímsüni közeg:
- Sofőr úr nyilván nem ivott...
Én meg gondolkodás nélkül rávágtam hogy nem, ugyanis a majd egy liter elfogyasztott vadász ellenére teljesen tisztán beszéltem, szóval simán be tudtam adni, hogy nem ittam, viszont ennek az volt a hátulütője, hogy meg kellett várnom az ivással, míg elhúzzák a belüket, majdnem kitikkadtam, mire megírták a csekkeket...

Ennek kapcsán jött Pajesz újabb zseniális alakítása, aki dadogva-dülöngélve kitalálta, hogy inkább az albérletébe szeretné kérni a csekket, mert nem akarja, hogy anyjáék megtudják... Hiába mondjuk neki, hogy a csekket megkapja itt, senki nem küld semmit sehová, le se szart minket, odatámolygott a rendőrautóhoz, és jó öt percig beszélgetett "biztos úrékkal", majd visszadülöngélt, és, mint aki elkapta a levegőben Dugovics Tituszt, és visszaállította a vár tetejére, azt mondta:
- Oké...

Jelzem, a többieknek csak ekkor esett le, hogy dehátén nem kapok csekket mer' vezetek, és elkezdték a félhangos bekiabálásokat, hogy "azért a sofőr úrnak adjunk egy szondát kölcsön...", és társai... "Biztos úrék" vagy nem akarták meghallani, vagy következtetőképességük nincs (ugye kicsúszott a számon az elején, hogy itthagyom az autót, dehát mér' hagynám ott, ha nem ittam, nem? ezért tart itt ez az ország, mert ezeknek annyi eszük nincs mint egy virágcserépnek...), mindenesetre átadtak négy darab nyolcezer forintos csekket és angolosan távoztak... Mi meg csak azért is maradtunk, és a távolodó rendőrautót nézve Pajesz elrikkantotta magát:
- Dobjuk már be a hátsó ablakot, hát a kurva anyátokat...

Szerencsére semmi sem lett belőle, de a többiek szemében azóta elég nagy szálka vagyok... Sőt, minthogy szerintük a zene miatt jöttek ránk, jövök nekik fejenként egy sörrel... Boldogan, de dobozost veszek, és a nyitófület kérem róla, mert egy ismerősöm gyűjti :)

Azért négy doboz sör mégsem nyolcezer forint...

Pizzafutárból takarítónő?

Eléggé érdekes címet kapott a mai bejegyzés, de majd mindjárt megmagyarázom, ugyanis az a kifakadás, amit március 5-én a takarítás kapcsán produkáltam eme blog keretei között, túrós lófasz sem volt ahhoz képest, amit most tudnék írni. Ugyanis mára is ki volt adva nagytakarítás a futárvacokban, megfejelve a padok-bútorok le-, illetve a szekrény kisúrolásával. Én utóbbit vállaltam magamra (illetve közöltem a főnökkel, hogy én ezt megcsinálom, de utána rám ne számítson a munka többi részében - heten vagyunk, a többi is dolgozzon, vagy mi a fasz...), és egy fél-háromnegyed óra alatt olyan glancba vágtam, hogy enni lehetett volna róla - bár egy fél liter hipót tutira elhasználtam a művelethez, de hát ez van...
Érdekes dolgok kerültek elő a polcról - ami szerintem azalatt a másfél év alatt, amióta ott dolgozom, nem lett kettőnél több alkalommal letakarítva... Többek között:

• Egy komplett mikrózható műanyagedény-készlet, üresen (Oké, hogy hozol otthonról kaját, ha a benti szar, de akkor vidd is haza, bazmeg!)
• További edények, amelyek közül az egyik fehér színű volt, és valami fura folyadék lötyögött benne - nem láttunk át a falán, de meggyőződésem, hogy valaha az a folyadék szilárd volt, mindenesetre nem vitt rá minket a lélek, hogy megtudjuk, mert ha kinyitottuk volna a doboz fedelét, valószínűleg előugrik valami nyálkás, zöld, szőrös trutyi és felfal minket... Egy másik, átlátszó edényből pedig visítva igyekezett kiszabadulni valami rég odapenészedett ételmaradék - természetesen minden hasonló a kukában végezte
• Egy napszemüveg, beleragadva a redvába - lemostam Ultra Sollal, és hazahoztam, itthon felpróbáltam, trén állt nagyon, úgyhogy ha valakinek kéne, szóljon! :)
• Két tubus női kézkrém (hátezmegmiazanyámpicsájánakegyfutárvacokba???)
• Műanyag evőeszközök, bögrék
• Százforintos (ha nem kell a jatt, amit kapsz a vendégtől, add nekem inkább...)

Ezután következett a takarítószekrény... Ebben a következő dolgokat találtam:

• Két törött seprűnyél (miafaszérnemlehetkidobnihaeltörtedtemajom?)
• Két partvis
• Egy narancssárga műanyag lapát
• A szekrény padlózatára odakövültszáradt fekete kotera
• A fekete koterába belerohadva egy fel nem adott csekk és egy felmosórongy

Itt is bőven alkalmaztam a hipót persze, de legalább lett látszatja, a szekrény csillog, mint Salamon töke, kérdés, meddig marad ez így...

Azért is érdekes a dolog, mert egyfelől nincs benne a munkaköri leírásomban, hogy nekem gumikesztyűvel a kezemen hipóval kéne szekrényt fertőtleníteni tisztítani, másfelől a vezetőségtől egy árva üdítőt, vagy pizzaszeletet se kaptam érte (pénzbeli extra juttatást a pluszmunkáért egy pillanatig sem reméltem, ez nem az az ország, és nem az a cég... ) Ja, és zárójelben megjegyezném, hogy az általam végzett munkán kívül csupán egy tessék-lássék összesöprés történt... Nem baj, az én lelkiismeretem tiszta...


Konklúzió: ne menjetek pizzafutárnak...


szerk: mostmár dögfáradt vagyok, így lefekszem, de holnap, ígérem elmondom a rendőrös sztorit, ami pénteken esett meg...

A Hegy

Vasárnap reggel, meló előtt elég elbaszott hangulatba kerültem, szóval ismét felmentem a kedvenc helyemre, de ezúttal - korábbi ígéretemnek megfelelően - lőttem is pár képet. Szóval, ez a látvány tárul elém, ha lenézek...

A kép bal alsó sarkában látható az a combközépig érő kő, aminek a szakadék felőli részén szoktam ücsörögni a földön, a hátam
nekivetve...

(Ha egymás mellé raknám a képeket, nagyjából össze is állna egy panorámakép :) Nem direkt fotóztam így, csak így alakult...)

Duplaposzt - A tolmács, ill. Őskáosz a köbön

Az a szóbeszéd járja, hogy kis országunkban több, mint megfelelő az idegennyelv-oktatás. Ezt, kérem, itt helyben meg tudom cáfolni, ugyanis ma a következő történt:

Éppen cigiért álltam sorban a teszkó vevőszolgálatánál, előttem pedig egy elég magas srác került épp sorra. Illetve került volna, ugyanis a pult mögött álló (nem túl nagy észről tanúskodó arcszerkezettel rendelkező) ifjú hölgy csak a Pall és a Mall szavakat értette a srác monológjából, merhogy' az minden nyelven ugyanaz. A mondat többi részébe már beletört a bicskája. Jobbnak láttam beavatkozni, ugyanis lelki szemeim előtt felvillant a kép, miszerint három óra múlva se jutok bagarettához, a címek meg gyűlnek, ezek meg itt Activity Show-t játszanak - már csak Csiszár Jenő hiányzott, vagy a faszom se emlékszik már, ki vezette azt a szutyvadékot. Na mindegy, kiderült, hogy a srác német, de az angolt is érti - így aztán könnyedén fordíthattam a csajnak, hogy négy karton piros Pall Mallt szeretne dajcs barátunk, aki további tolmácsolások után még három karton piros Marlbi boldog tulajdonosa is lett általam. Nem is győzött hálálkodni szegény.

Távozása után a csajszi megjegyezte nekem (miközben a világoskék Bondomért ment), hogy ha ő is tudna németül, megoldotta volna. Menteni akarta a helyzetet, de egy szép méretes öngól lett belőle - miután felvilágosítottam, hogy én angolul társalogtam a palival, fülig pirult, és szinte még visszaadni is elfelejtett. Jót röhögtem magamban, és visszakotródtam a futárvacokba.

Amit nekem kellett kitakarítani a mai napon... Nem is akárhogy, kedves főnököm ugyanis nagytakarítást rendelt el, a polcok/szekrények elhúzásával, és mögötte is felsöpréssel-felmosással. Felháborodott méltatlankodásom, miszerint én otthon sem húzkodom el a bútorokat takarításkor (már amikor sort kerítek rá), a melóban meg aztán végképp nem fogom, nem igazán hatotta meg, így neki kellett gyürkőznöm - a javára kell írni ugyanakkor Kicsikettőnek (aka. kisfőnök), hogy kijött, és segített bútorokat tologatni. Na nem mintha szükségem lett volna rá, ugyanis akkorra már úgy fel volt baszva az agyam, hogy egyedül is ment volna...

Igazság szerint, ha betartom az időrendi tematikát, akkor ennek a posztnak a tegnap (szombat) esti őskáosz ecsetelésével kellett volna kezdődnie, amikor is három futárra volt szükség, hogy kivigyen egy duplacímet (mi csak max két címekkel rohangászhatunk, amivel szemben egy "normális" pizzéria 5-6 címekkel engedi szabadon kirepülni a madárkáit, na de mindegy...). Már a címkiadást se értem, ugyanis a két cím egyike a város egyik végén volt, a másik címe pedig a település ÁTELLENBEN lévő felén volt egy vidéki cím... Mivel inkább hosszú város a miénk, mint széles, ezzel, mondanom sem kell, megágyaztak a srác boldog estéjének... A vége az lett, hogy ahogy kihajtott a parkolóból, a második kereszteződésben összekoccant egy másik autóval... Mehetett egy másik futár, hogy kihúzza a szarból a céget, noha láttam rajta, hogy szívesen kihagyta volna a megtiszteltetést - rongyolt az első sráchoz, átpakolt a kocsijából a sajátjába, és már ott is volt az első címen, ahol aztán kiderült, hogy a két üdítő, amit a vendég kért, biza lemaradt... Már az első futár se kapta meg induláskor... Még szerencse, hogy épp az üzlet mögött cigiztem a diszpécserrel meg a pizzaszakáccsal... Ki más is lehetne a végső megmentő, mint én? Hát hogyne... Általában nekem szoktak jutni az ilyen jóféle feladatok... Amilyen a formám...

Esti mjúzika is van - ez a felvétel nekem különösen kedves, pedig nem is szerepelek rajta :)

Ezmegaz

Ez egy elég csapongó bejegyzés lesz - jórészt tegnap történtek az említett dolgok, de nem akartam hosszabbra nyújtani a bemutatkozó posztot, meg hát abba minek is belekeverni ilyeneket. Így aztán egy nap csúszással, a második doboz Sopronimat kortyolgatva írom eme elmélkedésemet.

Hétfő délután iszonyat szar kedvem volt, meg egésznapoztam is - zsinórban harmadjára, ma volt a negyedik... - szóval ellógtam félórára valami kamuval, és felmentem a hegyre naplementét nézni. Gyönyörű volt. Leírhatatlanul gyönyörű. Átmásztam a szakadék peremén húzódó alacsony láncon, leültem egy kőtömb tövébe, lelógattam a lábamat, lándohányoztam, és néztem a nyüzsgő várost az alkonyatban. Ahogy az a fénylő sárga korong eltűnt a felhők és a hegyek felett, az valami káprázatos volt. Az égbolt valami csodálatos, skarlátvörös színben pompázott. Máskor is néztem már onnan az alkonyatot, de most hangulatom is volt hozzá... Az a kedvenc helyem egyébként - ha el akarok menekülni minden és mindenki elől, csak felmegyek oda, és lenézek a városra, ami belülről egy igazi szocialista hányadék, semmi szép nincs benne. De fentről... Ha nincs köd, ellátni egészen messzire, kivehetők a környező kis falvak picinyke házai is. Legközelebb lövök pár képet is szerintem, tényleg nagyon szép látvány.

Aztán pótolnám a mulasztásomat is, ha a technika ezúttal megkegyelmez nekem. Ez a videó pénteken készült, amikor is felugrottam egy haverbandához (Machine Head-tribute, Hellalive a nevük) egy nóta erejéig a színpadra. Én vagyok az, aki nem látszik, csak az elején, mikor bemászom a dob mögé :) A dalt amúgy faszán kenjük el illetve kenik el a többiek, bár lehetnék lassabb is, eléggé elsiettem az elejét. A felvétel minősége nem a legjobb, de aki ismeri az eredetit, fel fogja ismerni xD

(szerk: sose voltam egy nagy számgépguru, de ez már bazmeg nekem is sok... inkább így: http://youtu.be/juGpwMBHomg - ha bemásoljátok a böngészőbe, megnyitja... Azért ez a sok baszakodás, mert nem listázott videó, így nem tudok rákereseni sem... fákk...)


Itt tartunk most. Mostantól nem lesznek napi beszámolók - egy blog nem napló. Nem is annyira a napi történésekre fogok koncentrálni.

Viszlát!

A láthatatlan ember

Na, itt egy dolog azok közül, melyeket még nem csináltam - jelesül a blogírásra gondolok.

Sokáig nem is érdekelt. Aztán januárban egy beszélgetés során bogár került a fülembe. Sokáig kételyeim voltak: ugyan kit érdekel egy főállású pizzafutár blogja? A világon senkit... Aztán rájöttem, hogy rossz irányba tapogatóztam, nem szabad így lesarkítani a dolgokat. Így aztán ez a blog mindenről fog szólni... Sokszor lesz hasból adagolt értelmetlenség, amik azért mégis saját kútfőből származnak, és fel fognak kerülni szimplán videók, idézetek, meg hasonlók, és még csak azt sem ígérem, hogy rendszeresen. De hogy ha már az illető, akivel a fent említett beszélgetést lebonyolítottam, magáévá tette egy ötletemet, és azt, úgy néz ki, el is kezdte megvalósítani (hajrá!), úgy gondolom, viszonzom a gesztust, és én is belevágok...

A blog címe is megér egy kis magyarázatot. Egyfelől a kedvenc magyar szépirodalmi művem Gárdonyitól a Láthatatlan ember - gimnáziumban akkor rekesztettem be a kötelezők olvasását, mikor megtudtam, hogy ez a regény csak az "ajánlott" listán szerepel, miközben pl az Átváltozás Kafkától kötelező olvasmány... Aki még nem olvasta el, az bele se kezdjen, akkora ótvaros baromság, hogy az nem igaz - a jó Franz tuti be volt szopva valami anyagtól, hogy ilyen marhaságokat összefirkált... Na mindegy, ugorgyunk...

Blogom elnevezésének kettes számú okaként a kollégáimat jelölném meg, és ez adta a végső lökést a címnek... Tegnap este ugyanis nem vágytam társaságra, így kiültem a pizzázó vendégterébe egy asztalhoz, és a fejemet lehajtva elmélkedtem... Ezek a jóképességűek pedig azt hitték, hogy betévelyedett egy hómlessz, és az hortyog az asztalnál... Végül odajött az egyik pizzaszakács, aki főállásban mentőzik, hogy elnézést, van-e valami baj, mit segíthet... Én meg felemeltem a fejem, és akkor látták, hogy én vagyok... Mindenkit megtévesztettem... Úgy látszik, a jellegzetes, örökké hordott, szarrá kopott bőrdzsekim meg a hosszú hajam elkerülte a figyelmüket... :) Amúgy szeretem ám őket, főleg a futárokat sorstársaimat :)

Ennyit az elnevezésről - magamról nem írnék semmit, mert egyrészt szerényebb vagyok annál, másrészről meg minden ki fog derülni a posztokból... Lesz szó zenéről, melóról, nőkről, piáról, kocsikról, néha egy kis pókerről is, meg úgy mindenről, ami engem alapjában véve érdekel... Amíg úgy nem döntök, hogy félbehagyom - gőzöm sincs, mikor lesz ez, majd elválik, de magamat ismerve előbb-utóbb sor fog rá kerülni, az zicher...

Megjegyezni kívánom továbbá, hogy az elején még lesznek pontatlanságok, ugyanis, mint említettem volt már az imént, kezdő blogger vagyok, így a formázásból meg hasonlókból eredő hibákat szíveskedjen nekem elnézni a kedves olvasóközönség, ha lesz...


Hú, de piszok hosszú lett ez a poszt... Sebaj, nyitánynak megteszi :) Aztán még majd jönnek további finomságok, esetleg egy-két érdekesebb pizzás sztorival megspékelve...

(videót is akartam, de összeesküdött ellenem a technika... na majd holnap pótolom...)

Joccakát!