Hétfő délután iszonyat szar kedvem volt, meg egésznapoztam is - zsinórban harmadjára, ma volt a negyedik... - szóval ellógtam félórára valami kamuval, és felmentem a hegyre naplementét nézni. Gyönyörű volt. Leírhatatlanul gyönyörű. Átmásztam a szakadék peremén húzódó alacsony láncon, leültem egy kőtömb tövébe, lelógattam a lábamat, lándohányoztam, és néztem a nyüzsgő várost az alkonyatban. Ahogy az a fénylő sárga korong eltűnt a felhők és a hegyek felett, az valami káprázatos volt. Az égbolt valami csodálatos, skarlátvörös színben pompázott. Máskor is néztem már onnan az alkonyatot, de most hangulatom is volt hozzá... Az a kedvenc helyem egyébként - ha el akarok menekülni minden és mindenki elől, csak felmegyek oda, és lenézek a városra, ami belülről egy igazi szocialista hányadék, semmi szép nincs benne. De fentről... Ha nincs köd, ellátni egészen messzire, kivehetők a környező kis falvak picinyke házai is. Legközelebb lövök pár képet is szerintem, tényleg nagyon szép látvány.
Aztán pótolnám a mulasztásomat is, ha a technika ezúttal megkegyelmez nekem. Ez a videó pénteken készült, amikor is felugrottam egy haverbandához (Machine Head-tribute, Hellalive a nevük) egy nóta erejéig a színpadra. Én vagyok az, aki nem látszik, csak az elején, mikor bemászom a dob mögé :) A dalt amúgy faszán kenjük el
Itt tartunk most. Mostantól nem lesznek napi beszámolók - egy blog nem napló. Nem is annyira a napi történésekre fogok koncentrálni.
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése